Mindhárom futamon fontos pontokat szerzett Michelisz Norbert a Kumho FIA TCR World Tour dél-koreai fordulóján. A magyar versenyző azonban csalódottan nyilatkozott a versenyhétvége befejeztével. Norbi a megszerzett 28 pontnak köszönhetően továbbra is őrzi 5. helyét a bajnoki pontversenyben.
Kövessétek a PaddockLines közösségi oldalait: Facebookon és Instagramon
„Az első verseny nehéz volt. Félig száraz, félig vizes pályán kellett versenyeznünk, ezért a gumiválasztás is trükkösnek bizonyult. Végül 4 slick abroncs mellett döntöttünk. A verseny kezdete éppen ezért kihívás volt, mert az autó rengeteget csúszkált. Sajnos 11. lettem, amivel éppen lecsúsztam a fordított rajtrácson pole-t érő 10. helyről, de a megszerzett pontoknak örültem” – fogalmazott Norbi a nyitóverseny kapcsán.
„A második futam akciódús volt. Jónéhány kisebb koccanást kaptam, de igyekeztem a legjobbamat nyújtani. Végül a 8. lettem, ami jó eredménynek mondható. Örültem csapattársam Mikel Azcona győzelmének. A záróversenyen pedig keményen kellett küzdenem, hogy kilencedikként fussak be.”
„A forduló végeztével azt mondom, nem ilyen eredményre számítottam. Tudtam, hogy a plusz 40 kilogramm kompenzációs súly nehezíti a dolgomat, de őszintén többet reméltem… jókat csatáztunk, az autó érezhetően fejlődött és értékes pontokat gyűjtöttem” – zárta Michelisz a dél-koreai forduló értékelését.
Michelisz Norbert 226 ponttal várja a soron következő kínai fordulót (Zhuzhou International Circuit, október 31-november 2.), hátránya 148 pont az éllovas Yann Ehrlacher-hez képest. Az idei kiírásból még két versenyhétvége van hátra.