Ezúttal nem a lelátóról figyeltük a Hungaroringet, és nem is a televízió képernyőjén keresztül követtük a versenyzés világát. A pályaséta résztvevői szó szerint beléphettek a kulisszák mögé, és testközelből járhatták be a magyar motorsport ikonikus helyszínét.
Kövessétek a PaddockLines közösségi oldalait: Facebookon és Instagramon
A különleges programot Szeleczky Ádám, ismert televíziós szakember vezette. A séta során a Hungaroring pontjai egészen új megvilágításba kerültek. Ami egy verseny közben néhány másodperc alatt történik meg, az ezúttal megállásra és beszélgetésre adott lehetőséget.
Ádám személyes F1-es tapasztalatainak köszönhetően a Ring egyes részeihez rögtön érdekes kulisszatitkok is társultak. A résztvevők közben olyan helyekre is eljutottak, amelyeket egy versenyhétvégén csak a tribünről láthatnak. A kanyarok, az egyenesek ezért megteltek számos színes történettel.
Különleges volt végigsétálni azon az aszfalton, amelyen a F1 versenyzői évről évre megküzdenek egymással. Versenytempó hiányában egészen más arcát mutatta a Hungaroring: volt idő körbenézni, megállni egy-egy érdekes ponton, fényképezni, kérdezni, és közben elképzelni, milyen lehet ugyanitt egy Forma-1-es autóval végigszáguldani.
A program nemcsak a Hungaroringről szólt. A közös élmény, a sportág iránti rajongás és a sztorik tették igazán különlegessé a délutánt. A kilátogatók olyan élményekkel gazdagodhattak, amelyek túlmutattak egy egyszerű pályalátogatáson.
A mogyoródi aszfaltcsík ezúttal nem motoroktól volt hangos. Az autók helyét a történetek, a kérdések és a rajongók lelkesedése vette át – a pálya pedig két órára egészen új szerepben mutatkozott meg.
Köszönjük a lehetőséget a Hungaroring szervezőcsapatának!
