I sogni diventano realtà – ez olaszul azt jelenti, hogy az álmok valóra válnak. Mi mással, mint egy frappáns ottani kifejezéssel illik kezdeni és írni egy élményblogot a Forma-1-es Olasz Nagydíjról. Hiszen Monzába eljutni és közelről megélni az F1 világát négy napon keresztül még mindig hihetetlen. Pedig sikerült.
Kövessétek a PaddockLines közösségi oldalait: Facebookon és Instagramon
Van egy 8 éves kissrác, aki kezdi felfedezni a világot és rabul ejti a Forma-1. Persze, először valószínűleg a gyors versenyautók tetszenek neki, de valahogy ezidőben kezd el megfogalmazódni benne, hogy ő egyszer sportújságíró lesz és közel szeretne kerülni azokhoz az autókhoz…
Hétvégéről hétvégére követi az eseményeket, kezdetben a híreket olvassa a teletexten, füzetben vezeti az eredményeket, a pontversenyt, majd az internet adta lehetőségeket feltérképezve megtalálja a számára legérdekesebb hírportálokat. 10 évesen saját zsebpénzéből veszi a jegyét a Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésére, ahová aztán évről évre visszatér, hol pénteken, hol szombaton.
Közben alulról építkezik, más FIA által szervezett sorozatokon lépked előre már-már médiabelépővel. Rengeteg szakmabélivel találkozik és megtalál hasonlóan lelkes, újságírást, fotózást, versenyre való utazást kedvelő embereket. Mindezekből inspirálódik, gyűjti motivációját és eljut több FIA WEC futamra (ami a második legmenőbb FIA-sorozat), és keresi annak lehetőségét, hogy álmát valóra válthassa és eljusson a Forma-1-re is.
Idén augusztusban megnyílt a lehetőség előtte és alig várta az első szeptemberi szerdát, hogy 10 óra autózás után Zolival, a fotóssal a versenypályára érjenek. Volt néhány adminisztratív teendő még a médiacenterben, amit el kellett intézni aznap. A becsekkolás után rögtön az F1-es paddockba mentünk és aligha értettük igazán, hogy ott vagyunk. Néztük a csapatok épületeit, készítettük az első képeket. Aznapra magunknak teremtettük az élményeket.
Csütörtökön reggel korán kiértünk Monzába, mert a versenyzők érkezését már fényképezni szerettük volna; egészen gyorsan elreppent az 3 óra, amire mindenki befutott – de néhány lépésre tőlünk volt Antonelli, Hamilton, Leclerc, Piastri, Norris és a többiek. A médianap további részében ugyanúgy a portrézás volt a cél, illetve egy rövid felvezető cikk írása, ami a hivatalos versenyzői sajtótájékoztatón elhangzottakból született.
Végre! Helyszínről, saját anyag készül.
A csütörtök estét a pálya körbesétálásával zártuk, közben a hétvégi tervet beszéltük át. Kiemelt hétvége lévén úgy gondoltuk, hogy ebből kifolyólag minden alkalommal, amikor F1-es autó a pályára hajt, megírjuk: 3 szabadedzés, 1 időmérő és 1 futamösszefoglaló.
Péntektől ezért, illetve az akkreditációs előírásokat betartva, külön kellett dolgoznunk. Zoli fotósként a kanyarokat járta, én pedig a paddockos pillanatokat igyekeztem elkapni és cikkeket írni a médiacenterből. A pályán zajló eseményekből mindössze 15-20 percet láttam az FP2 alatt, amikor az Ascari kanyar tribünjére ültem fel kis időre. Valahogy elég volt ez is és nem maradt bennem hiányérzet.
Valószínűleg, mert kaptam más élményt bentről, közelről. Mindketten máshogy dolgoztuk fel a hétvégét tartalmi szempontból – és épp így lett színes. A péntek esti pályafutás ugyanakkor jobban izzasztott, mint a saját munkám elkészítése…
Korábban sosem mentem ki vasárnapi futamra nézőként, így most külön pikantériája volt a hétvégének, hogy a másik oldalról követtem a történéseket. Ugyan a rajtrácsra nem kaptunk belépési engedélyt, viszont a befutót követő pillanatokat újra közelről néztük-fotóztuk.
Azt, ahogyan Antonelli leparkolja a parc fermében az autót, amit a 19. helyről vezetett győzelemig. Azt, ahogyan kiszáll és győzelmi mámorban ünnepel hazai versenyén. Azt, ahogyan több tízezer olasz szurkoló neki énekli a himnuszt. Azt, ahogyan magasba lendíti a trófeát, az olasz zászlót. Libabőr.
Az ilyen pillanatokért jöttünk. Az idei szezon egyik legizgalmasabb futamára.
Vasárnap este, amikor elindultunk a pályáról, a libabőr újra eluralkodott rajtam. Vagyis a 8 éves kissrácon, aki 20 év álmodozása és 411 végignézett versenyhétvége után közel került az F1-es világhoz.
Mostanra már kedvenc bandája ismert zenéjét egyedi módon magáénak érzi. A Kowalsky meg a Vega azt vallja és játssza; Lehetetlen nincs! És tényleg, amíg van újabb nap és a szíved visz, nehéz lehet, de lehetetlen nincs. Na meg persze a bolond vágyak helyett volt ebben a kissrácban hit és erő. Legbelül pedig tudja jól, hogy lehetetlen a lehetetlen.
Grazie, Monza!